KiRándulunk: Balaton

Zádor

Zádor
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Balaton. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Balaton. Összes bejegyzés megjelenítése

Dörgicse templomai

Kihasználva a kánikulát elindultunk Balatonra. Tipikus, hogy mire elhatározzuk magunkat és odaérünk elromlik az idő. Igyekeztünk azért hasznosan eltölteni az időnket. A bébi nagyon pici még, így két etetés között nincs idő hosszú túrákra. Régóta meg akartam nézni a Dörgicsei Boldogasszony templomromot, fogtuk hát magunkat és elautóztunk, és ha már ott voltunk kicsit kirándultunk és körülnéztünk.
A Boldogasszony templomromtól elindultunk a piros jelzésen kicsit az erdőben, az erdészház közelében lévő kopjafát kerestük, amit egy sokat tevékenykedő helyi erdész emlékére állítottak, de sajnos elkeveredtünk. Láttunk gyümölcsöst, pincéket, szőlőt, kukoricást, villanypásztort, mezőt, de erdészházat nem. A jelzések olyan ritkák voltak, hogy végül inkább visszafordultunk, majd nekivágunk ismét, ha több időnk lesz eltévedni.
Visszatérve a faluba felfedeztünk másik két templomot. Szeretem a falusi templomokat, kicsik, semmi pompa, rendesek, egyszerűen szépek.
Szombat délutáni, strand helyetti, fülledt kiruccanásnak kellemes volt.

Boldogasszony templomrom






Aranyház

December, 2014

1 h

Amit láttunk: Tihanyi félsziget erdeje - Újlaki templomrom - Aranyház gejzírkúp

Közérzet: Napsütés - Kellemes séta - Őszies hangulat

Két ünnep között útra kelünk, ez tavaly sem volt másképp. Így nyugtatjuk lelkiismeretünket a több napos karácsonyi eszem-iszom után. A pocaklakót figyelembe véve csak egy rövid kirándulásra futotta, de Tihany mindig megéri. 
Korcsolyával már évek óta nem kell bajlódni, a Belső-tó idén sem fagyott be, most az egyszer nem bántam. Kellemesen melegített a nap, a víz csillogott a napsütésben, gyönyörködtünk a nádas színezte víztükörben. 
Felsétáltunk az Aranyházakhoz vezető ösvényen. Valahogy minden évszakban máshogy csillognak a kövek. Követve az ösvényt átszeltük a félszigetet, megpihentünk a Club Tihany feletti dombon emelkedő Újlaki templomromnál és kényelmesen visszasétáltunk az autóhoz a műúton. Az apátság melletti termelő piacot sajnos már zárva találtuk.
Gyorsan megjártuk, az aktívabban még futottak egy kört a tó körül, hogy mindenki kellően fáradtan érkezzen haza vacsorára. 

Túrajelzések: végig van jelzés, rengeteg jelzőtábla a közelben lévő látnivalókkal, illetve felfestés

Logisztika: Belső-tónál hagytuk az autót
 

Belső-tó


Aranyház


Újlaki templomrom

A vár, ami soha nem épült fel

Augusztus, 2015
1,5 h

Amit láttunk: 
Pécsely Zádor vár

Közérzet:
Meleg - Nagyon meleg - Hosszú földút - Hűsítő patak - Szilvás - Kellemes séta

Hosszú kihagyás után újra elindultunk. Régóta terveztem a Pécsely közelében lévő várrom megkeresését. Rövid, kellemes séta, ami most pont belefért. Kisbabámat rábíztuk a nagyszülőkre és már úton is voltunk, hogy felfedezzük mit rejtenek a romok. 
A faluban gyorsan rátaláltunk az erdőbe vezető földútra, szépen ki van táblázva. Bár a helyiek is sokat segítettek a "Templom után jobbra!" felszólítással. A földút kanyargósan és hosszan vezetett az erdő felé. Eső után indultunk mégis porzott az út a kánikulában, mire beértünk a fás részre kétszer megmosakodtunk az utunkat követő patakban, szinte minden ruhánktól megszabadultunk és megdézsmáltuk az út menti szilvafákat. Fél óra séta után észrevettük a lépcsős ösvényt fel a romokhoz. Itt tábla ismerteti a vár viszontagságos múltját, többek között, hogy a viszályok miatt miért nem tudott soha teljesen elkészülni.
A várfalak között szalonna sütés nyomait észleltük és egy kilátót, amire felmásztunk és gyönyörű balatoni panorámát találtunk.  Felfelé is feltűnt, hogy a fából készült kilátótorony csörög-zörög-reped-imbolyog, de csak lefelé jövet vettük észre a leszakadt kordont, ami valószínű valamikor arra figyelmeztetett, hogy "Ne menj fel!", a torony elkorhadt és nem javítjuk meg. Kár érte. 
Összességében kellemesen elfáradtunk, bár leginkább a nap miatt. Jól esett a hűtött görögdinnye, amivel otthon vártak.  

Túrajelzések: 100%, végig lehetett követni. Akár kerékpárral is, az 5 perces lépcsősoron kell csak vinni, vagy lent is lehet hagyni az alján.

Logisztika: A pécselyi buszfordulónál hagytuk az autót, oda is tértünk vissza. 










Badacsonytördemic - Káptalantóti

December 29., 2012
~12 km / 4,5 h

Amit láttunk: 
Badacsonytördemic  Hősök útja - Szőlőskertek - Bujdosók lépcsője - Rodostó turistaház - Tördemic kilátóhely - Badacsony - Bazalt orgonasípok - Kisfaludy kilátó - Kőkapu - Présházak - Gulács - Köbölkút - Káptalantóti

Közérzet:
Emelkedő - Kaptató - Lépcső - Még több lépcső - Tanúhegyek - Kilátópontok sorozata - Magával ragadó táj - Hatalmas kiterjedésű szőlőskertek - Présházak - Nyaralók - Kiépített pihenők helyek - Turista csoport - Kanyargó ösvények - Szürke marha - Hideg, némi napsütéssel

Az utolsó túránk ebben az évben. Szerettünk volna valami különlegeset, így a Badacsony mellett döntöttünk. Már régóta terveztük, de a 464 bazaltlépcső eddig elvette a kedvemet, pedig nem is volt olyan vészes. Okosan pihenőpontokat építettek a lépcsősoron, hogy tudjunk erőt gyűjteni mielőtt végleg feladnánk és visszafordulnánk. A fennsíkra felérve megkönnyebbülten indultunk tovább a Kisfaludy kilátó felé. Persze itt már nem úsztuk meg, belefutottunk egy jókedvű turista csoportba, még nálunk is többen voltak. Ha eddig nem említettem volna, 12 főt sikerült rávenni egy családi kirándulásra :). A lelkesedés persze folyamatosan csökkent, ahogy emelkedtünk, de a kilátás kárpótolt. Visszafelé átmásztunk a Gulácson, tartottuk a lelket a többiekben. Ritkán kell ennyiszer elmondanom, hogy mindjárt odaérünk és nem lesz több emelkedő. Minden hitelem elvesztettem mire elkezdtünk ereszkedni és leértünk Káptalantóti határába. A faluba bevezető aszfaltút unalmas lett volna, ha nincs alkalmunk megfigyelni egy szürke marha gulya délutáni ejtőzését az út mellett a Csobánccal a háttérben.

Túrajelzések: 100%, végig lehetett követni. 

Logisztika: Badacsonytördemic vasútállomáson hagytuk az egyik autót, innen gyalogoltunk vissza Káptalantótiba, ahol a másik autót hagytuk.


Kilátás a Kisfaludy kilátóból
Bujdosók lépcsője
Kőkapu

Csobánc

Tapolca - Szigliget - Badacsonytördemic

Szeptember 29.,2012
~17 km/ 5 h

Amit láttunk:
Tapolca vasútállomás - Tanúhegyek - Bazaltorgonasípok - Szent György hegy - Szigliget - Badacsonytördemic

Közérzet:
Aszfalt - Szőlőtáblák - Présházak - Finom útszéli szőlő - Szerpentin - Kaptató - Tapolcai medence - Bazaltlépcsők - Borpincék - Aszfalt - Még több aszfalt - Várkapu - Ünneplés - Szüreti felvonulás - Fáradtság

Több, mint egy hónap telt el és eddig nem tudtam magam rávenni, hogy ezt a túrát lejegyzeteljem. Nem igazán tudnám megmagyarázni miért, a fáradtságon kívül nincsenek rossz emlékeim. Ha a részletekre nem is, a hosszú aszfaltútra tisztán emlékszem. Sétával kezdődött, végig, hosszan végig a tapolcai vasútállomástól a Kisapátiba tartó aszfaltúton. Jó félórás autókerülgetés után letértünk végre a szőlőtáblák közé. Persze, hogy nem hagytuk ki, megkóstoltuk kicsit az útra kicsüngő fürtöket. A présházakat látván eszembe jutott, hogy biztos lesz majd boros pince is a közelben. Elhagyva a szőlőtáblákat elkezdtünk felkapaszkodni a bazalt orgonasípokhoz. Meglepően gyorsan felértünk. Hatalmasak. Nem láttam még eddig közelről. Már ezért megérte a hosszú  aszfaltséta. Tovább sétálva emelkedtünk még kicsit és az ösvényről kiérve egy mezőn találtuk magunkat, a hegy tetején, ahonnan kitárult előttünk a Tapolcai medence a tanúhegyekkel. A mező mesébe illő, csak a lila tehenek hiányoztak. A padokon röviden megpihenve elindultunk lefelé a hegyről. Igazam volt, találtunk boros pincéket. De miután lefelé jövet elkavarodtunk kicsit a jelzésekben, ki kellett hagynunk. A következő másfél óra felejthető, már el is felejtettem. Hosszú, hosszú aszfaltséta, végig a bicikliúton, eljutottunk egészen a szigligeti vár kapujához. A hosszú aszfalton kutyagolás annyira elvette a kedvünket, hogy a várba már nem mentünk be, inkább megnéztük a szüreti felvonulást és visszaindultunk Tördemicre az autóhoz.  

Logisztika: Az autót Badacsonytördemic vasútállomáson hagytuk, elvonatoztunk Tapolcára és visszasétáltunk.

Tippek: A Szent György-hegy önmagában megéri. Össz-vissz két-három km. Ki lehet hagyni a sok aszfaltot.


Túrajelzések: 90% eltévedtünk lefelé jövet a Szent György-hegyről


Bazaltorgonák

Bazaltlépcső

A tanúhegyek

Balatonfüred - Papsokai templomrom

October 23.,2012
~500 m/10 perc

Ebéd előtt pont jó volt felsétálni a romokhoz, sütkérezni az elnyújtott padokon. A tihanyi apátságot is lehetne látni, ha nem építették volna be a domboldalt. Hosszú évek óta nem voltam arra. Meglepett, milyen szépen rendbe hozták.

Amit láttunk:
Papsoka falu Szent Mihály temploma. A falut a tihanyi bencés szerzetesek egyházi szolgálói lakták. Ez a templomrom és mellette a temető az egyetlen emléke a hajdan volt falvaknak.